Amikor ’89 party-hõsei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket - és kergették õrületbe a közönséget - még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nõ ki ‘97 Britanniájának mainstream muzsikája.
Persze ahogy a techno nem Pallasz Athénéként pattant ki Zeusz fejébõl, úgy a jungle sem a semmibõl jött: gyökerei a dub-ban (ritmusvilág, szub-basszusok), a hip hopban (szintén a ritmusképletek, valamint az MC-k szerepeltetése) és a techno-ban (stúdióprocesszus) keresendõk.
Felgyorsított hip hop (néha swing, vagy bossa nova) ütemek, egy végletekig leegyszerûsített, szinte triviális basszusmenet: nagyjából ez a jungle alap, ettõl a ponttól kezdve ágazik szét a kilencvenes évek végének legtermékenyebb és leginvenciózusabb zenei irányzata számos almûfajra. Így például a ragga-muffin vokálokkal, dub-os basszusvonalakkal, reggae-hangmintákkal operáló ragga jungle. Vagy a kemény ütemeirõl, minimalizmusáról felismerhetõ drum & bass (pl. A Guy Called Gerald, Goldie, Photek, Doc Scott, Alex Reece), mely különös kettõsséget hordoz magában: az elsõ hallásra embertelen és hipergyors breakbeateket feloldják az ezekre épülõ dzsesszes elemek, ambient szõnyegek, soul-os vokálok.
Az említett ambivalencia mellett a mûfaj azonnali befogadását nehezíti a hagyományos dance 4/4-eken és konstans ritmusokon edzõdött fülek számára szokatlan, esetenként három-négy összetevõs poliritmia. Némi szarkazmussal: „úgy hangzik, mintha valaki a dobfelszerelésével együtt legurulna a lépcsõn” vagy „mintha egy féllábú, tízkezû fekete dobolna.” Több zeneszeretõ és -értõ barátunknak hosszú hónapokba, nemegyszer évekbe telt, mire megbarátkoztak a mûfajjal...
Harmadik alirányzat a kissé fellengzõsen hangzó intelligens jungle (tudtunkkal egyetlen jungle producer sem állította azt, hogy buta jungle-t játszana), mely az ütemeknél hangsúlyozottabban a trance-os betétekre összpontosít, mint például LTJ Bukem, Blame, valamint a rendkívül termékeny Mark Dego kettõs, akik 4 Hero, Jacob’s Optical Stairway, Tom Jerry és Tek 9 nevek alatt is publikálnak. Persze az intelligens jungle kifejezés nem a zenészek, hanem a média találmánya, marketingfogás.
A techstep drum & bass elõadói szívesen használnak fel indusztriális mintákat, s munkáik a techno hangzásvilágához állnak a legközelebb. Háttéreffektjeik bármelyik thriller, vagy tudományos-fantasztikus film becsületére válhatnának. A rafináltan elhelyezett break-ek nemcsak az ütemeken, esetenként a dallamokon is megtalálhatók (Ed Rush).
A hardstep drum & bass nevéhez híven elsõsorban keményebb, táncorientált hangzást produkál, gyakran torzított basszusmenetekkel (Grooverider, Boymerang, Mickey Finn).
Bár az elsõ jungle album 1991-ben jelent meg, a mûfajt korai underground létébõl A Guy Called Gerald Black Secret Technology címû nagylemeze emelte ki 1994 végén. (Õ egyébként valaha az 808 State tagja volt, továbbá 1988-as Voodoo Ray-e a Summer of Love egyik legnagyobb house slágere lett.) A szigetországban 1994-ben igazi õrületet váltott ki egy jungle maxi: az M-Beat featuring General Levy Incredible címû darabjáért már hónapokkal a megjelenés elõtt szinte ostromot indítottak a lemezboltok ellen a rajongók. Az igazi médiaszenzációt azonban Goldie 1995 õszén megjelent Timeless címû monumentális albuma jelentette. A siker mértékére jellemzõ, hogy míg a lemez az angol dance eladási listák élén állt, Michael Jackson-nak meg kellett elégednie a tizenhetedik pozícióval. Mindenképpen említést kell tennünk a jungle renegát, Alex Reece So Far LP-jérõl, mely a Blahblahblah szakírói szerint a Clash 1978-as albuma óta a legjelentõsebb londoni zenei produkció. (A progresszív dance elõadóinak többsége vélhetõen egyetért ezzel a véleménnyel, hiszen Reece azóta is az egyik legkeresettebb drum bass remixer. Kevert már újra az Underworld-nek, a Model 500-nek, Kenny Larkin-nak, a UFO-nak, a Kruder Dorfmeister duónak, de még Neneh Cherry-nek is.) Következõ lépést a Bukem válogatta Logical Progression (1.) jelentette. 1996 végén a drum bass szcéna figyelme az Icons (Justice Blame) Emotions with Intellect címû nagylemezére összpontosult. Az 1993-ban készült anyag - mivel a kiadók akkor túl avantgarde-nak találták - három éven keresztül várt a megjelenésre, egyes darabjai csak dub plate-eken voltak hozzáférhetõk olyan kivételezettek számára, mint Fabio, vagy Mixmaster Morris. A mûfaj legutolsó szenzációja - a MUZIK szerint az elkövetkezõ két év zenei arculatát meghatározó - Roni Size / Reprazent dupla album, a New Forms.
Természetesen, a technohoz és a house-hoz hasonlóan, a jungle / drum bass producerek és elõadók is egy-egy kisebb kiadó (label) címkéje alatt csoportosulnak. Néhány, a fontosabbak közül: Metalheadz (Goldie, Wax Doctor, Peshay, Hidden Agenda, Doc Scott, J Majik, Kemistry Storm), Goldie hangmérnökének, Rob Playford-nak a tulajdonában álló Moving Shadow (PFM, Omni Trio, Flytronix, JMJ Richie, Hoax, E-Z Rollers, Tekniq), az LTJ Bukem által fémjelzett Good Looking / Looking Good (Artemis, Odyssey, Source Direct, Blame és az elmaradhatatlan MC Conrad), Grooverider címkéje, a Prototype Recordings (Boymerang, Ed Rush, John B). Igen színvonalas munkákat jelentet meg a Creative Source (Intense, Big Bud, Origination), a Precious Material (Nautilus, Jazz Juice, Astral Vibes), a S.O.U.R. (T Power), a Basement Records (Justice, Mystic Moods), a Timeless Recordings (KMC, Future Bound), valamint a Creative Wax (Underwolves, Tango). Egyéb kiadványaik mellett alkalmanként zseniális drum bass darabokkal jelenik meg a piacon az RS (The Original Playboy, Jacob’s Optical Stairway), a Hard Hands (Lab Rat, Leftfield, Pressure Drop), a Creation Records (One True Parker), az XL Recordings (Johnny L), a Junior Boy’s Own (Ballistic Brothers), a Filter (Amalgamation Of Soundz), a Mo’ Wax (Plug), a Cup Of Tea Records (Statik Sound System, Ratman), a sheffieldi WARP (Link, Squarepusher), a Virgin (Photek, Source Direct) és a Talkin’ Loud (Roni Size / Reprazent) is.
Ahogy a house Chicago szülötte, vagy a trance Frankfurté, úgy a jungle / drum bass Londonhoz köthetõ, ahol manapság már a McDonald’s-ekben is ez szól. Lehet, hogy meglepõen hangzik, de a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük undergroundnak azt az irányzatot, mely foci EB-k szignálját, vagy tv reklámok zenei aláfestését adja. Ha mondhatjuk azonban valamirõl, hogy pozitív értelemben vált mainstream-mé, úgy e mûfajról nyugodtan állíthatjuk ezt. A szokatlan jelenség okai visszavezethetõk a nagy kiadók éberségére, akik még underground létében vásárolták fel a mûfajt, ugyanakkor a szerzõdõ elõadók mûvészi önállóságukat teljes mértékben megõrizhették. Így kerülte egyelõre el a drum bass a house sorsát, a teljes kommercializálódást.
Napjainkra világossá vált: a drum bass lesz az az irányzat, mellyel a progresszív dance muzsikák polgárjogot nyernek az idõsebb zenehallgatók körében is. LTJ Bukem lemezeivel kapcsolatban végzett piackutatások egyértelmûen jelzik: a negyvenes korosztály ugyanúgy vásárolja kiadványait, mint a huszonévesek. A mûfajban rejlõ lehetõségeket bizonyítja, hogy manapság szinte mindenki merít belõle, így az olyan géniuszok, mint az Aphex Twin, vagy Paradinas (M-ziq). Meg az is, hogy a világon újabb drum bass központok alakulnak ki, ilyen például Toronto. Az elõadók se kizárólag angolok már: a mûfaj hírnevét öregbíti az amerikai Jamie Myerson, a német Bassface Sascha, vagy a Doppelgänger, meg az olyan válogatások, mint a Soundz of the Asian Underground, de ismerünk francia, görög, ausztrál, sõt, több ígéretes hazai próbálkozást is.Szóval, ha minden így megy tovább, öt év múlva a drum bass eljut a magyar nagyközönséghez is...

Kömlõdi Ferenc - Pánczél Gábor