Fura fekete (hébe-hóba piros vagy fehér) figura - táncra lendülõ törpelábak, ormótlan, földet súroló kezek, koponya méretû ujjak, a szem helyén pedig öklömnyi lyukak tátonganak. Úgy néz ki, mint akit egy Halloween-éji szellemidézõ keltett életre. A háttér piros vagy fehér - esetleg fekete. A gnómocska vidám, valószínûleg a következõ bulira készül… Ezt a "logót" elõször 93 táján láthattuk, azóta jelképpé vált. Plastikman õ, a mûanyagember. "Plastic music for plastic people" (Mûanyag zene mûanyag embereknek) - hirdeti (egy sokak által gúnyosan emlegetett szlogen). Mesterséges, embertelen, gépi világ - gyakran visszatérõ jelzõk. Persze azok szájából hangzanak el, akik még a felvilágosodás-kori természetképben gondolkoznak, a hálózati virtuális közösségek létét kézlegyintéssel intézik el, emberin hárfát pengetõ széplelkek romantikus dalait értik, a computerben pedig a Sátán kísértését látják. A Plastikman álnév mögött (is) megbúvó fiatalember, Richie Hawtin nevet egyet rajtuk - és a gépzenét elképzelhetetlennek hitt szellemi magaslatok felé repíti tovább. Hívei, a plasticheadek, a mûanyagfejek - barátok, barátnõk lelkes csapata - Észak-Amerikában partiról-partira kísérik…

***

Richie 1970-ben, az angliai Oxford megyében található Banbury-ben látta meg a napvilágot. A család kilenc évvel késõbb a kanadai Windsorba (Ontario állam) költözött. Az apa a General Motorsnál talált állást. Detroiti cég - Windsort ugyanis csak néhány kilométer és az Ambassador híd választja el az ipari fellegvártól. Tizenöt percnyi autóút a techno-úttörõktõl! A fiatalembert azonban nem csak a posztindusztriális táj, a felhõkarcoló-dzsungel, a lerobbantságában néha a világvégét elõlegezõ detroiti városközpont, hanem a szülõi ház is az elektronika felé sodorta. Idõsebbik Hawtin, fiának - az akkoriban divatos Demis Russos, Bill Haley vagy Everly Brothers opuszok helyett - Kraftwerk, Tangerine Dream és a hetvenes, korai nyolcvanas évek német krautrockjának más nevezetességei által készített lemezekkel kedveskedett.

***

Detroit. A Ford hanyatlása, fellendülõ számítógépipar - a Hawtin család dinamikusan változó világba csöppent. A futószalag-termelést fokozatosan kiszorította az informatikusan szervezett munka. És ez lényegesen kevesebb dolgozót igényelt. Munkájukat vesztett tömegek, faji ellentétek, létbizonytalanság, s az azzal járó bûnözés - baljós valóság. Az átmenet után jövõ tudás (információ korát Alvin Toffler, a neves gondolkodó harmadik hullámnak (az elsõ volt a mezõgazdaság, a második az ipar) nevezte el: róla a város valamennyi komponistája nagy tisztelettel beszél, sõt, egy 96-os válogatás, a Detroit: Beyond the Third Wave (A harmadik hullámon túl) bevallottan neki tiszteleg. De Motor Cityben nem csak a Fordnak, hanem az afro-amerikai funky és soul zenének is komoly hagyományai voltak. Gépi melankólia - ezt a szomorúságot öntötték hangjegyekbe a techno kiagyalói. Juan Atkins, Kevin Saunderson és Derrick May, késõbb a híres klub, a szinte csak feketék által látogatott Music Institute rezidens DJ-i. A rádióból pedig Jeff Mills, majd az Underground Resistance mûsora, a Wizzards, esetleg az Electrifying Mojo-show szólt. Richie tizenhét évesen csöppent ebbe a zenei szubkultúrába. A túlnyomórészt fehér zenei közönségû Shelterben kezdett el keverni. Reggel ötig, aztán átrohant a Music Institute-ba, hogy még hallhassa, láthassa Derrick May utolsó óráját… Kezdetben nem nagyon kedvelték, aztán szép lassan a feketék is befogadták. 990-ben pedig John Acquavivával megalapították a Plus 8 névre hallgató lemezcímkét. Nem akárkiket fedeztek fel: többek között Kenny Larkint, és a holland Speedy J-t.

***

1997. május, Tribal Gathering: úgy éjszaka kettõ tájt megint a detroiti sátorban kötök ki. Éppen jókor, hiszen egy tüskehajú, futurista szemüveget hordó, vékonydongájú fiatalember kezd a lemezjátszókkal zsonglõrködni. Mintha nem is DJ, hanem bölcsészdiák lenne. Külsejében semmi szokatlan, még a Plastikman póló sem tûnik fel. Nincsenek sztárallûrjei. Õ lenne a cyborg-zene koronázatlan királya? Az emberbõrbe bújt robot? Merthogy Hawtin ugyan Detroitból jött, de - például May-jel vagy Saundersonnal ellentétben - nem a melankolikus hagyományból építkezik. Félreérthetetlen computer-muzsikát produkál, Cronenberg filmek zeneszerzõjének is jelentkezhetne. Hûvös, kiszámított kompozíciói szigorú (káosz) matematikai szerkesztésûek, nem csapong, folyamatokat - szinte egyenleteket ad, s azokat töri meg egy-egy váratlan kihagyással. Lassan indít, a bpm-ek hidegen hagyják, nem azoknak a csillagos égig történõ (olcsó) fokozásával akar hatást kelteni. A közönség úgy jut el az extázisig, hogy észre sem veszi. Drogok nélküli kábulat. Leredukált eszköztárral dolgozik, a motívumokat szinte csontvázukig csupaszítja, helyenként már csak távoli dobok, cinek peregnek, majd valami más is bekapcsolódik, aztán megint más, mindig a szükséges pillanatban, láthatatlanul és mégis tudatosan. A váltásokat nem érzékeljük, s ha kell, egy témát tíz percig is elnyújt, huszadlagos fontosságú effekteken módosít csupán. Mindenki õrjöng -a háttérben meg vetített fraktálok villóznak… Kedvenc lemezlovasom - DJ Krush - neve mellé Hawtiné is felkerült. (Azonban, ha arról akarunk meggyõzõdni, hogy Richie milyen érzékkel és tehetséggel rak fel, nem kell feltétlenül Albionig utaznunk. A Mixmag kiadású DJ-sorozat huszadik darabja, a windsori Building-ben, 95-ben felvett 55 perces Plastikman live! Magyarországi boltokban is kapható. A huszonkét szám természetszerûleg egységes megakompozícióvá áll össze… Neves honi lemezlovasok szerint ez a legtökéletesebbre sikeredett Hawtin-album!)

***

Az addig Circuit Breaker, Final Exsposure, Cybersonik pszeudók alatt dolgozó Hawtin 92-ben UP! néven - egy szám, a Spiritual High erejéig - a WARP kiadó (elsõ) Artifical Intelligence (Mesterséges intelligencia) válogatásán is közremûködött. A cím hûen tükrözi a szerzõk (a Dice Man-ként szerplõ Aphex Twin, Speedy J, Autechre, az Orb-os Dr Alex Paterson, stb.) technológiára, társadalomra és kultúrára vonatkozó elképzeléseit: számítógépes programokon megjelenõ létezés, robotika, és a virtuális valóságokban is otthonosan mozgó Új Ember eljövetelébe vetett hit. Az se véletlen, hogy a kiadó az észak-angliai Sheffieldben található: a gyárváros Detroit brit megfelelõje… A Spiritual High pedig a lemez egyik legdinamikusabb darabja - a lendület fokozatosan transzos elemekkel vegyül, egyre hipnotikusabb lesz. A nõi énekhangminták a zárt ritmusszekciót szokatlan melodikussággal gazdagítják! Ugyanez a "melodikusság" jellemzi a FUSE néven - a WARP-nál megjelent- 93-as albumot is, olyan kísérleti hangzású darabokkal, mint a Train Tract vagy a Substance Abuse. Komor, sötét tónusú, némi túlzással: "gyilkos" melodikusság. Aztán a londoni Novamute-nál (immáron Plastikmanként) kijött két album - a Sheet One (1993) és a Musik (1994) -melyek techno-történelmet írtak. Az elsõn szépen és mind õrültebben csipognak a 303-masok, mintha egy ûrlaboratóriumba zárt Frankenstein acid-hatásra acid-et komponált volna. Zárt terek, a visszhangok csak az adott szobára vonatkoznak, megszûnt a külvilág. Kimért adagolás, puritanizmus és mégis teljesség. Komplex minimalizmus -nyilatkozta a mûanyagember. A Musikról néhány számot (például a komikus helyesírású, záró Lasttrak-et) akár chill-out szobákban is játszhatnának. De hallhatunk egészen monumentális, kozmikus kompozíciókat is (Marbles) -természetesen a minimalizmus keretei között maradva. Pszichotikus szellemgép-muzsika.

***

"Ha rajtam múlna, soha nem látnátok az arcomat, csak az azt ábrázoló képek lennének mindenütt" - mondta egyszer Hawtin. A képek meg bárkirõl elkészülhetnének. Esetleg a sarki fûszeresrõl. Richie is, mint az Underground Resistance-bõl ismert Mad Mike, legszívesebben álarc mögé bújna. Õszintén hisz a techno-világ sztárkultusz-ellenességében. Ezért találta ki a Plastikman identitást. Erre az identitásra rímelnek a számok címei is: Plasticity, Plasticine, Plastiqe, Plasmatik - és így tovább.

***

96 elején különös vállalkozásba fogott: az év minden hónapjában megjelentetett egy maxit - a lemezlovasok legnagyobb gyönyörére. Elõre a minimalizmus ösvényein - összegezhetnénk. S ugyanez mondható el a 97 nyarán napvilágot látott Sicknessrõl is. Betegség a cím fordítása, és kritikus hangok szerint Hawtin zsákutcába futott. Tény: trip hop és drum n bass õt nem ihlette meg. (Pedig - még 94-ben - a Mo Wax-es James Lavelle-nek is besegített: a francia La Funk Mob Motorbass get funked up számát remixelte.) Kérlelhetetlen logikával és vasfegyelemmel járja a saját útját. Nem érdeklik a trendek, a divat is hidegen hagyja. Egyébként a Sickness a korábbiaknál is kísérletibb hangot üt meg, és még csupaszabb, még kimértebb. A címadó szám frenetikus, helyenként -gyengébb és kezdõ fülûek számára -sértõn atonális. Minden szabályt áthág, és mégis táncolnak rá… Állítólag az év végén jön ki az új Plastikman album a Novamuta-nál.

***

"Stílusom könnyen meghatározható" - vallja. "A detroiti technot és a chicagói acidet közelítem egymáshoz. A kettõ összekeverve nagyjából én vagyok. A detroiti bizarr ritmusokat használva néha nagyon fémes hangzások jönnek ki, ennek ellenpontozására kell az acid; az így kapott hibrid meg az én zeném. Azt mondják, hogy gépzene, meg hogy töredezett, de alapjában lélekhez szóló és szexi. Persze, ha nem lenne az, szétesne az egész. Még rideg és merev is lehet, de ne túlzottan. Számomra, amit alkotok, egyfajta keserédes valami, soha nem lehet tudni, nevessünk-e vagy sírjunk."



Kömlõdi Ferenc