Techno, house, trance, jungle, ambient és a többi: egy új elektronikus világzenei stílus kialakulásának lehetünk a tanúi. Olyan világzenéé, mely a jövõ társadalmának szinte kizárólagos nyelvévé válik. E könyv szereplõi ennek az új világnak a hírnökei.

A Mennyek Kapui az Elektronikus Zene különbözõ hajtásainak történeti áttekintése, dokumentálása mellett a nemzetközi és a hazai szcéna meghatározó egyéniségeit, kiadóit mutatja be. Egyedülálló beavatást kínál az elmúlt évtized és napjaink ifjúsági kultúráját formáló stílusok – magyarul eddig nem tárgyalt – sokszínûségébe.

A szerzõk – Kömlõdi Ferenc és Pánczél Gábor – az irányzat ismert honi szaktekintélyei.

***

"Könyvünkben a nyolcvanas évek második felében kibontakozó, majd a kilencvenes évek kultúráját meghatározó elektronikus zenei (úgynevezett "techno") mozgásokat, illetve e trendek szélesebb szociokulturális vonatkozásait igyekszünk bemutatni.

Célunk nemcsak a témában már tájékozottak, hanem a kívülállók, a tágabb értelemben vett nagyközönség számára is hasznos információkkal szolgálni. Munkánk négy szerkezeti részre osztható: az elsõben az elektronikus zene általános történetét vázoljuk fel, a történelmi elõzményektõl a jelenig, a másodikban a nemzetközi "szín" jeles képviselõinek és kiadóinak portréit rajzoljuk meg, a harmadikban a hazai paletta kiemelkedõ egyéniségeit mutatjuk be, míg a negyedikben az alirányzatok dzsungelében történõ eligazodást megkönnyítõ függeléket adunk.

Tudomásunk szerint ez az elsõ és mindmáig egyetlen, a modern elektronikus zenékrõl szóló magyar nyelvû munka."



TARTALOMJEGYZÉK
--------------------

Köszönetnyilvánítás
5
Elõszó
7

Elsõ rész: Az elektronikus zene története
9

Második rész: Kiindulási pontok
37
Krautrock
39
Ambient-szonáták (Brian Eno)
42
Genesis P-Orridge, a technosámán
52
Yello
55
Cabaret Voltaire / Richard H. Kirk: Sheffield, az alapok
62
Art of Noise
67

Harmadik rész: Arcképcsarnok, 1.
75
Detroit
77
A detroiti hang
77
Aux 88
78
Carl Craig: techno-dzsessz
79
Richie Hawtin: komplex minimalizmus
86
Luke Slater
93
Chilling out
94
The Orb: Utazások égen-földön, galaxisok között
94
Jövõhangok (The Future Sound of London)
101

Intermezzo 1: Szól a Rádió...
107

Negyedik rész: A WARP kiadó és környéke
111
A WARP kiadó rövid története
113
LFO: Intelligens techno egy angol gyárvidékrõl
116
Richard D. James, a techno Mozartja
121
Autechre: Parttalan elektronika
128
Black Dog / Balil / Plaid: tündérmesék
139
Pilote
145
Andrew Weatherall, a Kardok Ura
146
Kerékbetört harmóniák – Mike Paradinas
155
Speedy J
160
Tom Middleton
162
Reload
166
Evolution
167
Squarepusher: Hangkáosz, dzsesszalapokon
168
Bogdan Raczynski, a szamuráj
175
Chris Cunningham videói
180

Intermezzo 2: XXI. századi géprombolók
185

Ötödik rész: Arcképcsarnok, 2.
191
Elektronika, punk alapokon (Leftfield)
193
Josh Wink, Philadelphiából
199
Francia hullám
209
(Szent) Laurent Garnier
209
Emmanuel Top, a láthatatlan gall
216
Stud!o K7 – "a világ legfontosabb DJ-mix sorozatának kiadója"
223
Manga-vágások: DJ Krush
226
Zen-muzsikák (Ninja Tune)
233

Hatodik rész: Dobok és basszusok
239
Goldie
241
A Guy Called Gerald
245
Grooverider, a dzsungel-keresztapa
247
Roni Size, a bristoli hang
256
Ed Rush
260

Intermezzo 3: DJ, mint popkulturális ikon
267

Hetedik rész: Arcképcsarnok, 3.
273
Single Cell Orchestra, a robotszínház
275
Scanner: Hang-hacker és multimédiamûvész
279
DJ Spooky – a filozófus hangszobrász
286
Panacea, a pufók ördögfióka
301
Vladislav Delay
310

Intermezzo 4: A kullogó
311

Intermezzo 5: Vesztõgép
313

Nyolcadik rész: Honi körkép, 1.
317
Hortobágyi László
319
Palotai Zsolt
334
Anima Sound System / Prieger Zsolt
351
Liquid Limbs
358
Techno – az egyén diadala / Füstös Zsolt
365

Intermezzo 6: Repetitív ütemek, mûholdról
371

Kilencedik rész: Honi körkép, 2.
379
Széll László
381
Golden Tone
395
Nan-D
396
Deutsch Gábor
403
Miraq
407
Cadik
412
Másfél
418
Naga
420
Bulbman Goes Far
429
Epilógus
431

Függelék: Dance-lexikon
437
Acid
437
Acid trance
439
Ambient
440
Big beat
442
Elektro
444
Goa
446
Hardcore
447
House
448
Jungle – Drum & Bass
450
Nu jazz
455
Nu skool breakz
456
Speed garage
458
Techno
459
Trance
461
Trip hop
462

Felhasznált irodalom
465




RÉSZLET A KÖNYBÕL:

Szól a Rádió…
Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban született house és társirányzatai a
nemzetközi zenevilág meghódításához Angliát, szûkebb értelemben véve pedig
Londont használták ugródeszkául. Három nélkülözhetetlen tényezõ állt ehhez
rendelkezésükre a szigetországban:az évtizedek óta stabilan mûködõ és
népszerû klubhálózat, a minden újdonságra éberen figyelõ írott és elektronikus
sajtó (a zenei magazinok, a rádiók és televíziók támogatása), valamint az újat
tárt karokkal fogadó lemezkiadók. A tömegekhez való gyors eljutás három
összetevõje bármelyikének hiánya, kedvezõtlen vagy ellenséges hozzáállása
végzetesen lelassíthatta, eltorzíthatta, vagy akár meg is állíthatta volna a
folyamatot. Ma már tudjuk, nem így történt – legalábbis Angliában.
De mi történt itthon? Magyarországon az egyébként is évekkel késõbb
kibontakozó mûfaj a kezdetekben kizárólag a klubokra építhetett. Az alkalmi
acid és techno partikon már ezrek táncoltak, amikor a média még nem tudta
eldönteni, hogyan reagáljon a stílusváltásra. A mûfaj a sajtónyilvánosságot
végül nem potenciálisan új, haladó irányzatként kapta meg, hanem mint valami
szörnyûséges fertõ, mely a drogfogyasztás melegágya. Hál’ Istennek, a
hisztérikus hangvétel– legalábbis ami az illegális narkotikumok kérdését illeti–
már kiment a divatból, a techno-house, valamint tucatnyi al- és
mellékirányzatának sajtómegítélése azonban– tisztelet a kevés kivételnek –
továbbra is kedvezõtlen maradt.
Hadd szûkítsem le a továbbiakban gondolatmenetemet a rádiókra.
X rádió (egyike a nagy kereskedelmieknek, nem áll szándékomban reklámot
csinálni neki, mert nem érdemli meg) indulásakor több DJ-t is alkalmazott, majd
lépésrõl-lépésre szûkítette számukat. Pedig elvileg logikus lenne a feltételezés,
hogy érdemes foglalkoztatni a különbözõ stílusokban dolgozó lemezlovasokat,
akik napi kapcsolatban állnak a közönséggel, ismerik a hallgatók igényeit és a
futó slágereket is. Szóban forgó rádiónk inkább megvált a DJ-ktõl, akik a
kezdeti sikereket hozták. Az adó egyik felelõs vezetõje a késõbbiekben odáig
merészkedett, hogy egy nyilatkozatában kijelentette: az olyan új stílusokra, mint
a techno és a house, nincs valós hallgatói igény. A helyzet komikumát az azon a
héten érvényes hivatalos MAHASZ értékesítési lista adta, melybõl kiderült: a
nagylemezek eladását a Prodigy aktuális albuma, a válogatáslemezek eladását
pedig egy hazai techno-house válogatás vezette. Nem akarok piszkálódni, de
úgy vélem, ezeket a lemezeket hallgatják valahol, tehát mégiscsak létezik
egyfajta fogyasztói igény, ami statisztikailag kimutatható, dokumentálható és le
nem tagadható.
“A mûfaj nem rádióbarát.” Az irányzat ellenzõinek kedvenc kifogása. Való igaz,
ha a szóban forgó rádióban alapszabályként fogadták el, hogy három-
négypercenként feltétlenül valami mást kell adni, ott egy hat-hétperces
átlaghosszúságú felvételekkel operáló irányzat darabjai csakugyan
értelmezhetetlenek. Bár a helyzet feloldására ‘radio edit’-ekkel jelentkezõ
elõadók kompromisszumkészsége kétségbevonhatatlan, olyanok ezek, mint a
középiskolai kötelezõ olvasmányok zanzásított verziói. Példának okáért a
Háború és béke létezik tizenöt oldalas tömörítésben is, de ha valaki csak azt
olvassa el, az pont a lényegbõl nem fog érteni semmit, és a tanár elsõ
összetettebb kérdésénél azonnal le is bukik. Persze aztán valahogy ezek a
rádióbarát verziók sem kerülnek be a szelektorokba. Nyugodtan kimondhatjuk
tehát, hogy a rádió nem mûfajbarát.
El kell ismerni, az irányzat számos darabja nehezen illeszkedne be a jelenlegi
rádióhallgatási szokásokba, vagyis háttérzenének egyszerûen nem alkalmas. Ha
nem figyelünk oda rá, akkor tényleg zavaró, sõt kimondottan idegesítõ lehet. (A
passzív hallgató ezért magára vessen.) Dzsesszt, vagy operát is “tudni kell
hallgatni”, vagyis szükségeltetik bizonyos elõképzettség a befogadásukhoz, meg
kelltanulni: mire és hogyan figyeljen az ember. Az általam naivan megálmodott
ideális helyzetben a mûsor készítõjének rátermettségén, tájékozottságán, tárgyi
ismeretein múlik, hogy képes-e elfogadtatni, meg tudja-e szerettetni az újat
hallgatóival.
Y rádióban, az egyetlen valóban országos kereskedelmi rádióban az egykoron
heti rendszerességgel jelentkezõ mûsor megszûnte után hathetente egy órához
jutott a house. Az adó közvélemény-kutatásokra hivatkozó angol(!) tulajdonosai
szerint a magyar hallgatók nem kíváncsiak rá. Azt hiszem, ez esetben farkába
harap a kígyó: a hallgatói körben készült felmérések eleve kizárják azok
véleményét, akik kíváncsiak lennének rá, de az évek alatt már megtanulták,
hogy esélyük sincs az újra, a haladóra, így már rég be sem kapcsolják a rádiót.
Itt önkéntelenül is felvetõdik a kérdés: elképzelhetetlen, hogy valami más is áll a
nagy rádiók elutasító magatartásának hátterében? Meggyõzõdésem, hogy az
ellenzésnek az ízlések különbözõségén túlmenõen személyes okai is vannak. A
régi szerkesztõi és mûsorvezetõi gárdának meg kellene ismerni az új elõadók
neveit, járatosnak kellene lenniük a modern zenei irányzatokban, naprakész
információkkal kellene ellátniuk a hallgatókat – nekik ez túl nagy kihívás.
Megszokták a tradicionális pop- és rockzene évekig, néha évtizedekig alig
változó elõadói névsorát, már képtelenek a váltásra. A becsontosodott rutin nem
engedi, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsoljanak. Régmúlt idõk
homályába vész az a korszak, amikor gyengén ellátott lemezboltjaink hetente
egy-két provinciális “újdonsággal” szolgálhattak a vásárló szándékkal
betérõknek. Jelenleg a világ zeneipara havi átlagban kétezer (!) új megjelenést
produkál. Ezt a tempót gyakorlatilag már lehetetlen egyvalakinek követni, a
specializálódás tehát nem úri passzió, hanem elemi kényszer. Ennél a pontnál a
rádiók illetékesei válaszúthoz jutnak: megelõlegezik a bizalmat, és mûsoridõhöz
juttatnak valakit, aki rendelkezik az említett ismeretekkel, zeneanyaggal, és a
személye sem kifogásolható, vagy a pozícióféltés a haladás gátjává lesz, és
inkább elhallgatják, igénytelennek bélyegzik, bemocskolják az újdonságot.
Elrettentõ példaként hadd említsem meg: a saját szememmel láttam az egyik
közszolgálati rádió reggeli mûsorának zenei szerkesztõjét, amikor összeállította
az aznapi anyagot. Kinyitotta a szekrényt, amiben egymás hegyén-hátán, össze-
vissza bedobálva hevertek a kiadók által küldött promóciós CD-k. A mûsor
zenei programját az a négy lemez adta, ami a fejére esett az ajtó kinyitásakor.
Hogy a négy CD-n levõ zenék távolról sem álltak összhangban az aznapi mûsor
gerincét adó fõ témával, de még csak egymással sem– kit érdekel? Õ így is
megkapta fizetését. Történt mindez abban a rádióban, ahol egy néhányhetes
belsõ stúdió-technikusi tanfolyam elvégzését követõen– szalagragasztás, stb. –
némi protekcióval egy-két év után bármilyen szakirányú elõképzettség, vagy
tapasztalat nélkül zenei szerkesztõvé avanzsálhat az illetõ. Ezek után világos,
hogy az ország területének 97%-án fogható adás hallgatottsága miért csak
század százalékokban mérhetõ.
Sajnálatos tény, hogy Magyarországon a rockzenei élet nyugdíj-korhatárhoz
közelítõ “elitje” (tisztelet az igen kevés kivételnek) a néhai vasfüggönynek
köszönheti egykori hírnevét, lemezeladásait, anyagi jólétét. Az õ jól felfogott
érdekeikkel szintén ellenkezik, hogy a honi zenehallgatók megismerkedjenek az
újjal, minden lehetõséget kihasználva támadják is azt.
Pedig égetõ szükség lenne rá, hogy a modern elektronikus zenei stílusok
súlyuknak megfelelõ mûsoridõhöz jussanak a rádiókban. Tarthatatlan a helyzet,
hogy miközben tízezrek vásárolják az irányzat hazai és külföldi elõadóinak
lemezeit, amíg hétvégenként tíz és tízezrek szórakoznak az ilyen muzsikákat
játszó klubokban, addig néhány vezetõ beosztású rádiós ignorálhassa a mûfaj
tagadhatatlanul pozitív eredményeit. Ha nem csak a gazdaság, a jogrend próbál
meg minden tekintetben Európához felzárkózni, hanem csatlakozni kívánunk
Európa és a világ zenei vérkeringéséhez is, akkor feltétlen szükség lenne arra,
hogy a zenei kultúra legfrissebb eredményeirõl naprakész információkkal
szolgálhassunk a hallgatóknak.
A zene evolúciójának ugyanúgy alapvetõ elemei a folyamatosság, az örök
változás és bizonyos értelemben a ciklikusság. Ha ma a hatvanas, hetvenes és a
nyolcvanas évek muzsikáit sugározzák nekünk, a hazai hallgató számára kiesik
majd a kilencvenes évek zenei termése? Vagy csak 2038-ban hallhatjuk meg?
A magyar rádióállomások programjaiból persze nem csak a techno-house
számûzetett: a hallgatói igényekre való hivatkozással hiányzik a hip-hop, a rap,
az alternatív rock, a heavy metal, a progresszív rock – helyette véget nem érõ
folyamban zúdul ránk a gagyi szemét, a létezõ legkommerszebb popzene. Hogy
ez kizárólag az amerikai kultúrgyarmatosítók hazai helytartóinak számlájára
írható-e, nem tudom. Az viszont tény, hogy a rendszerváltás elõtt a pártállam
által szigorúan ellenõrzött és kézben tartott adók mûsorába valahogy mégis be
tudtak jutni nemcsak a támogatott, hanem a tûrt kategória produkciói is – ma ez
az említett stílusirányzatok képviselõinek szinte megoldhatatlan feladatot jelent.
Nem kenyerem a szocialista realizmus, de ennyi negatívum után megosztanám
az Olvasóval, miben látom a kiutat. Több lehetõség is adott, nincs okunk a
csüggedésre.
Tapasztalataim szerint a regionális rádiókban igen jól mûködik az irányzat
(érdekes, ott rádióbarát?), számos helyen hetente több órában sugároznak
techno-house mûsort. A visszajelzések kedvezõek, a szóban forgó sávban nõtt a
hallgatottságuk. (Statisztikaitény: a Radio Bridge Groovie-ja rövid idõn belül az
adó legnépszerûbb mûsorává vált.) Az Interneten keresztül is rengeteg adó vált
hozzáférhetõvé, melyek esetleg a világ másik felén üzemelnek, s a hagyományos
vevõkészülékekkel esélytelenek lennénk mûsoraik befogására. További
lehetõség a szatellit-rádiók vásárlása. Áraik ugyan nem alacsonyak, viszont
ugrásszerûen nõ a választható programok száma és a minõség is magáért beszél.
A haladás tagadhatatlanul a köz javát szolgálja – ezt gondolom, senki sem
vitatja. Kézenfekvõ és átütõ erejû megoldás lenne tehát az új mûfajok
közszolgálati rádió(k)ban való megjelenése. Példa lehet erre a BBC Radio One-
ján rendszeresen sugárzott, több milliós hallgatótábort magáénak tudó house,
illetve drum & bass mûsor.
Gyorsan változó korban élünk. Lehet, hogy egyszer csak egy élelmes vállalkozó,
esetleg csoport felismeri a DJ rádióban rejlõ üzleti lehetõséget, s elindítanak egy
állomást, melynek szelektora nappal az aktuális slágereket játssza, az esti és
éjszakai mûsorsávokbanpedig az ország legismertebb lemezlovasai élõben
mixelnek a hallgatóknak. Európa számos pontján az ilyen alapon üzemelõ
rádiókat milliók hallgatják, ennél fogva komoly reklámértékkel bírnak. Ha kint
mûködik, miért ne lehetne itthon is eredményes egy ilyen vállalkozás? Fõleg egy
olyan piacon, ahol egyelõre nem kell konkurenciaharctól tartaniuk. Elsõnek
lenni– az üzleti világban sokszor ez a tartós siker záloga.