A Tantrikus Yogának, mint témakörnek nem kell külön aktualitást adni. Ennek a kérdéskörnek az aktualitását éppen az adja, ami minden lényegi és alapvetõ kérdésnek aktualitást ad, olyan kérdéseknek, amelyek az ember alanyi létére irányulnak, alanyi létével foglalkoznak és minden olyan kérdéskörnek, amivel kapcsolatban az értetlenség, a félreértés, a jó- vagy rosszhiszemû félremagyarázás szinte általánossá vált.
Néhány szempontból hogy megértsük ezt az összetételt: „Tantrikus Yoga” meg kell világítanunk, hogy abban az értelmezésben, amelyben elõ szeretném adni, mit jelent a Yoga és mit jelent a Tantra. És milyen létszemléleti és milyen elvi alapok szükségesek ahhoz, hogy ezt akár teoretikusan, akár egy praxisra felkészülve helyesen tudjuk felfogni és értelmezni.
A Tantra szanszkrit szó, és azt jelenti, hogy „kiterjesztés”. Ez a legrövidebb, legegyszerûbben összefoglalható megjelölés valóban illik rá a kiterjesztés pedig azt jelenti, hogy a Tantrá-t mint elvet és mint gyakorlatot az emberi lét minden szférájára ki kell terjeszteni.
A Tantrá-t ugyanakkor összefüggésbe lehet hozni bizonyos metafizikai tradíciókon alapuló vallásokkal. Ezek a vallások elsõsorban a hinduizmus, a buddhizmus és a jinizmus (vagy jainizmus), továbbá átvitt, de lényegileg szoros értelemben kapcsolódik olyan vallásokhoz is, mint a taoizmus, vagy az úgynevezett univerzizmus, tehát a különbözõ kínai hagyományokhoz, valamint a tibeti tradícióhoz. Egészen más összefüggések szempontjából a Tantra kiterjesztett értelméhez még olyan irányzatok is hozzákapcsolhatók, amelyek inkább a nyugati világban terjedtek el, vagy a közel-keleti világban, tehát például a hermetizmus, szorosan véve, de a közönséges értelmet kitágítva valóban hozzátartozik a tantrizmushoz.
Ha a Yoga megfelelõ fordítását keressük, akkor nem elégedhetünk meg a szokásos és szótári elemzéssel, amelyben ugyanis a „yuj” gyökre vezethetõ vissza és nagyon sokféle leigázás, megfékezés, összekötés, stb. jelentése van. A leghelyesebb értelemszerûen a görög aszkézis szóval kapcsolatba hozni, úgy, ahogy az valóban és eredetileg elõfordult, ami egy szellemi megvalósításra irányuló gyakorlást jelent. A Yoga célja minden esetben olyan Cél, amelyet a szó legszigorúbb értelmében metafizikainak kell nevezni.
A metafizikának két lehetséges és elsõrendû értelme van. Maga a megjelölés a „ta meta ta physika”, vagyis az, ami a létesülteken túli. Éppen ezért a metafizika egyik értelme egyszerûen a természeten túlira utal, ez az alacsonyabb értelme, a magasabb értelme pedig: minden létesültön, minden létezõn, minden entitáson túlira utal. Tudjuk egyébként, hogy filozófiatörténeti szempontból még sok más értelme is elõfordult. A filozófia egyik ágát jelentette, ami nagyjából a lételmélettel esik egybe, valamint egy metódust, amit például a hegeliánusok élesen elutasítottak, vagy amit a Heidegger-féle egzisztenciális filozófia kritizált. A metafizikán nem metódust és nem filozófiai diszciplínát fogunk érteni, hanem a fentebb megjelölt két értelmet: ez egyrészrõl az, ami a természeten túl van, másrészrõl az, ami minden létesültön túl van.
A Yoga célja: metafizikai megvalósítás. Metafizikai önmegvalósítás abban az értelemben, hogy a Tudat magában a Metafizikumban gyökerezik, és a Tudatban véghezvitt visszavezetés az ember alanyiságát visszavezeti ahhoz az Egyetemes Alanyisághoz, amely túl van a létesült világon, ami túl van minden létesült szférán. A Yoga tehát megvalósítás abszolút önmegvalósítás, olyan önmegvalósítás, amely az embert kiemeli az emberi világból, kiemeli a létesültek világából és egy önmagában megnyitott úton keresztül a lét léten túli Centrumához vezeti.
A Yogával kapcsolatos szemléleti és elméleti háttér meglehetõsen szigorú. A népszerûsítõ és propagandisztikus irodalom, amit akár keletiek is terjeszthetnek, általában teljesen függetleníti minden létszemlélettõl. Ez azonban, ha szigorúan és komolyan akarunk ezzel foglalkozni, tehát ha önmagunkat egy olyan vonalra próbáljuk ráállítani, amelyrõl helyesen tájékozódhatunk, akkor fel kell ismernünk, hogy egyáltalán nem közömbös az a létszemlélet, amivel ez a téma egyáltalán érdemben és érvénnyel megközelíthetõ.
Az elsõ dualitás, amit a megértés szempontjából fel kell számolnunk, az a Tudat és a Lét egymáshoz viszonyított elsõbbsége, vagy egyiknek a másikhoz való alárendeltsége. A Yoga szemléletében a Tudat kiterjesztett értelmében, ami általában azt is magában foglalja, amit „tudatalattinak”, vagy „tudatfelettinek” szokás nevezni , tehát ebben a kiterjesztett értelemben a Tudat és a Lét ugyanaz, egybeesik. Tudati Lét van, nem határozza meg egyik a másikat. A Lét tudati Lét, másféle Lét nincs, tehát Tudattól elválasztott Létrõl beszélni teljesen értelmetlen. Maga az objektivitás, amit feltétlenül el kell ismerni, nem Tudattól független, hanem tudati objektivitás. Minden folyamat tudatfolyamatra vezethetõ vissza és tudati alanyiságra, szubjektivitásra. Ezeknek a tudati viszonylatoknak különbözõ fokozatai vannak, s a megvalósítással kapcsolatban egyre erõsebben és intenzívebben realizálhatók.
Ha ezen a vonalon továbbmegyünk, akkor a helyesen értelmezett szubjektivizmus szintén elengedhetetlen elvi bázissá válik. Ezt olyan mélyen és annyira teljességében kell felfognunk, hogy ki kell mondanunk: ha az Alanyt Önmagammal (egyes szám elsõ személyben fogalmazva) Én-magammal azonosítom, ebben az esetben az egész Létben egyetlen Alany van. Ez nem a személyes önmagammal való azonosítás. Sok személy van, sok emberi személy, sok individuális személy van, de egyetlen Alany. Egyetlen olyan Alany, amely lehetõségeinek a teljessége és egyetemessége mintegy nincs kibontakoztatva, mert az Alany centrális állapota az átélésben nem valósul meg olyan mértékben és erõvel, amilyen mértékben tulajdonképpen normálisan meg kellene nyilatkoznia. Köztudomású, hogy ezt a szemléletet amely az Alany egyetlenségét tételezi a filozófia szolipszizmusnak nevezi. A Yoga megértéséhez a szolipszizmus elvi felvétele nélkülözhetetlen. Egyébként az önmagamban rejlõ Abszolút Metafizikai Középpont megvalósításáról nem is lehetne beszélni.
Ha a szolipszizmust még szigorúbban meg akarjuk határozni, akkor mágikus szolipszizmusnak kell nevezni. A mágia a Lét feletti hatalmat és uralmat jelenti. Tehát ez azt is jelenti, hogy a végsõ és abszolút állapoton túli állapot megvalósítható, ez a megvalósítás egyedül rajtam múlik, semmiféle más külsõ szellemi hatalom nem avatkozhat ebbe bele. Ebbõl a szempontból nézve például annak a kérdésnek a felvetése, hogy Isten van-e, vagy nincs értelmetlen. Isten egy potencialitás, az Alany végsõ, hatalmi teljességét jelenti, amely annak megfelelõen van, hogy az egy megvalósításban megvalósul. Tehát ez a kérdés, hogy van, vagy nincs értelmetlen.
Továbbmenve ezen a vonalon, rá kell térnünk, vissza kell térnünk a Tantrához, amelynek vannak vallási lecsapódásai, de elsõsorban a metafizikai megvalósítással, vagyis a Yogával hozható kapcsolatba. (Ennek az egyáltalán nem érdektelen történeti hátterérõl nincs idõnk beszélni. Aki világnyelveken olvas, az ezzel kapcsolatban nagyszámú, értékes irodalommal találkozhat. Igen sok könyv foglalkozik ezzel, jóllehet a könyvek tekintélyes része hibás beállítottságú.) A tantrikus Yogát a „Hatalom Yogájának” kell nevezni. A hatalmi princípium minden Yogában szerepet játszik, a tantrikus Yogában azonban kivételesen megnõ a jelentõsége és ezért „a Hatalom Kiterjesztése Yogája” nevet is viselheti. Kitüntetetten mágikus karakterû útról van szó, olyan útról, amely az összes lehetséges út között a legnehezebben járható, és ugyanakkor egyre inkább bekövetkezik az a helyzet, hogy ez lesz az egyetlen nyitva maradt út (az ember számára egyetlen nyitva maradt út).
Annyit még meg kell jegyezni a Yogá-val kapcsolatban, hogy általában rendkívül felelõtlenül használják ezt a kifejezést. Aki néhány testgyakorlatot végez, az úgy képzeli, hogy a Yoga útján jár, holott régóta ismeretes az a kifejezés, hogy Prayoga, vagyis elõ-yoga, ami az igen magasra haladott embernek a Yogá-hoz való elõkészítõ útja volt, ám a jelenkorban az eredeti princípiumoktól annyira eltávolodott az ember, hogy még a Prayoga sem járható közvetlenül: ahhoz is egy hosszú, elõkészítõ mûvelet kell. De a teoretikus síkon is mindent meg kell elõznünk, hiszen teoretikus zavar mellett semmiféle praxis elkezdése, vagy folytatása el sem képzelhetõ.
Mit jelent ez az említett „hatalmi kiterjesztés”? És miben különbözik azoktól a Yoga-irányzatoktól, ahol ez nem lépett elõtérbe? A tantrikus szemlélet és tulajdonképpen minden spirituális szemlélet a szükségszerû vagy esetleges evolúcióval és evolúciós elméletekkel szemben az involúció realitását fogadja el, vagyis hogy az ember és a Tudat az idõben nem emelkedik, hanem általánosan süllyed. Vagyis nincs semmilyen felfelé vezetõ törvényszerûség, vagy felfelé vezetõ esetlegesség. A felemelkedés csak tudatos lehet, csak akaratlagos és csak szabad. Itt a szükségszerûség, vagy esetlegesség fel sem vethetõ. Mindaz, ami a szükségszerûséggel, vagy esetlegességgel, vagy ezek valamilyen amalgamációjával van kapcsolatban, az hosszú távon mindig a leszállást, alászállást, aláhanyatlást segíti elõ.
A keleti doktrínákban a Sötét Korszak, a Kali-Yuga általános tanítás. Ezt a kort a történelem kezdetével hozzák összefüggésbe, tehát a Kali-Yuga, a Sötét Korszak akkor kezdõdik, amikor a voltaképpeni történelem; ezt összekötik egy dátummal: Krisztus elõtt 3102-vel (de ez csak egy irányt adó dátum). A történelemmel kezdõdik tehát a Kali-Yuga, és egyre inkább fokozódik, egyre inkább egy elsötétülés lép elõtérbe, az elvek szerint nem a Világban és nem a Tudatban, hanem mindkettõben, hiszen csak tudati Lét és tudati Világ van. Az alászállás a Yogában és a Yoga-elõkészítésben átalakul felemelkedéssé. Ez már egy akaratlagos és szabad saját akcióra van utalva. A Kali-Yugát megelõzõ korszakokban a lét- és tudatstruktúra nagy mértékben lehetõvé tette, hogy mindaz, amivel egy ember a szellemi önmegvalósítása kapcsán kontaktusba került, olyan lehessen és könnyen olyanná tehetõ legyen, ami eleve magát a felemelkedést segítette és lehetõvé tette. Ahogy a Kali-Yuga egyre inkább fokozódik, egyre inkább ki kell terjeszteni a megvalósítás eszközeit. Olyan életterületeket kell bevonni az átalakítás folyamatába (hiszen a Yoga az életfolyamatoknak és területeknek és tudati terrénumoknak az átalakítása), amelyek nem segítik elõ közönséges formájukban a megvalósítást, sõt, közönséges formájukban ellentétesek a megvalósítási törekvésekkel. Az úgynevezett. „nem tantrikus Yogák” tehát csakis olyan területekre irányulnak, amik eleve elõsegítették az emelkedést, a tantrikus utak pedig tulajdonképpen fokozatosan minden területre kiterjednek. (A Yoga számos irányzatát felesleges lenne felsorolni, különféle könyvekben errõl tájékozódhatnak.)
„Minden Yoga Urát” az indiai szemlélet Sivá-ban látja. Siva egy olyan hatalmi potencialitást jelent, amely egy regeneráció feletti uralmat jelent. A Tantrikus Yoga-utak különösen összefüggnek a Siva-i princípiummal, és ezek közül is különösen azok, amelyek a Vamacara, vagyis a „Bal Kéz Útjának” a nevét viselik. A bal kéz mindig az elhárítás szimbóluma volt (például Indiában soha nem vehetett valaki be ételt, vagy gyógyszert a szájába bal kézzel). A Bal Kéz Ösvénye azt jelenti, hogy ki kell terjeszteni a megvalósítást, vagyis azt, ami egyébként elhárítandó, be kell vonni a gyakorlatok körébe és aszketikusan gyakorolni lehet.
A buddhizmus bizonyos irányzatai, amelyekbe például a Tibetben elterjedt Vajra-yana (a Gyémánt-Villám hordozó útja) tartozik, vagy szintén ennek körébe tartozik a kínai Csan-buddhizmus, vagy a japán Zen-buddhizmus, tehát a buddhizmus nem vallási, hanem vallás feletti és megvalósításra törõ irányzatai, mind tantrikus utaknak számítanak. Fontos tehát megjegyezni, hogy a Csan és a Zen tantrikus utak. Megállapíthatjuk, hogy nem csupán a szorosan vett meditatív lelki-szellemi utak tartoznak ide, hanem azok is, amelyek például olyan életterületeket vonnak be az aszkézis körébe, mint a harc: a harc és a harci mûvészetek. Gondoljunk a Taoista Yogára, akár a Csan, vagy akár a Zen Yogájára. A harc és a harci mûvészetek, a harc mint élet-forma realizációs úttá tehetõk. Közönségesen a harc olyan bensõ aktivitást jelent, amely ellentétes a realizációval. Azt tehát, ami a legnagyobb indulatokhoz kapcsolódik (általánosan), olyan bensõ neutralitással is lehet folytatni anélkül hogy az erõ lecsökkenne benne , hogy az végül is a szellemi emelkedés szolgálatába állítható.
A tantrizmussal kapcsolatban, amirõl általában tudni szoktak, az a megvalósítás és a szexualitás összekapcsolása. Errõl külön kell bizonyos dolgokat mondani, hogy mennyiben igaz, és hogy ez mit jelent.
A legkülönfélébb mitológiák akár az úgynevezett Androgynos-mythos arról beszélnek, hogy az ember egy primordiális és még nem materializált állapotában Androgynos volt, vagyis olyan, aki mind a két nemet teljes egészében önmagába foglalta. Nem félig férfi és félig nõ volt tehát, hanem egyszerre egészen férfi és egészen nõ. A mythos szerint az Olympos-t ostromló androgynos-embereket az apollói istenek kettévágták és azóta a két félbevágott lény egymást keresi és ily módon az Olympos-t nem tudják birtokba venni. Maga a sexus szó valószínûleg a „szétvágni” jelentésû secare szóból származik; tehát a „szétvágottsággal” függ össze és eredeti rendeltetése az lenne, hogy a két lény ismét létrehozza az Androgynos-t és legitim módon birtokba vegye az Olympos-t. Közönségesen a szexualitás a szellemi és metafizikai megvalósulást nem segíti elõ, hanem arról a belsõ orientációt eltereli és ily módon akadályozza a megvalósítást. A tantrikus utak sajátos bensõ hozzáállás kialakításával lehetõvé tették, hogy maga a szexualitás úttá válhasson. Magát a szexualitást, mintegy mágikus utat alkalmazták, az eredeti rendeltetés (Androgynos restauráció) értelmében, s kiküszöbölve minden olyan vonását, ami az útról való eltéréssel függ össze.
Természetesen a harc, és a realizáció körébe vont szexualitás szélsõséges példák. De a tantrizmus körébe tartozik távolabbról olyan partikuláris út vagy lehetõség is, mint például a tea-szertartások útja, vagy a virágrendezés, az úgynevezett. ikebana. Mindaz tehát, ami általában nem a megvalósítást segítette elõ, sõt annak ellenében mûködik (megfelelõ kontroll híján), az most az út érdekében eszközzé lett téve. A tantrikus megfogalmazás úgy beszél errõl, hogy „a mérgek elixírré változtatása”. Ami tehát közönségesen halálos méreg, azt gyógyszerré, sõt éltetõ erõvé kell alakítani.
A tantrikus irányzatok aktualitása az idõk folyamán megnövekszik, mert egyre több folyamat válik negativisztikussá, válik olyanná, ami az emberi önmegvalósítás ellenében hat. Lassan, a Kali-Yugában elõrehaladva, körülbelül a jelen korban már az olyan képességek is, mint a tiszta gnosztikus, tehát transzcendentális képességek, egyre inkább olyan degeneráción mennek keresztül, hogy közönségesen már ezek is negatívvá válnak. Maga a gondolkozás tehát, amely önmagában a legkézenfekvõbb, bármilyen útról legyen is szó ez is veszélyben van. Nem a gondolati, hanem a gondolkozási út, a gondolkozás funkcionális átalakítása minden irányzatban az elsõ feladat. Ez alól nincs kivétel. Ezt valamikor tantrikus jellegûnek nem lehetett nevezni. Ma, miután a gondolkozás olyan átalakuláson ment keresztül, tehát annyira testhez kötötté válik, annyira a testi-idegrendszeri hordozókra támaszkodik fõképp annak racionális, diszkurzív formája, nem is beszélve az automatikus, asszociatív, „gondolkozás alatti gondolkozásról” , hogy ma már a gondolkozás közönséges formájában inkább negatívumnak, mint pozitívumnak számít, tehát olyan erõnek, amely erõ voltaképpen (egyes szám elsõ személyben fogalmazva) az Én magam ereje, de miután önmagamat nem élem át ennek az erõnek az uraként, akkor ennek az erõnek az ura valami más (heteron) lesz ami voltaképpen szintén önmagam, de nem felismert Önmagam , egy más, idegen erõ által mozgatottá válik.
A tantrizmussal kapcsolatban bizonyos alapfogalmakat feltétlenül tisztázni kell. Az egyik ilyen fogalom a Sakti. A szó indogermán etimológiája nagyon kevéssé tisztázott. A Sakti jelentése egészen szorosan az, hogy „hatalom”. Hatalom és erõ. A tantrikus szimbolikában a Sakti-t nõnemûnek fogták fel, és azt, aki a Sakti-t birtokolja (ennek a neve Sakta), azt pedig hímnemûnek. A Sakta voltaképpen Siva.
Önök közül valószínûleg többen hallottak már arról a különös kígyószimbolikáról, amely a Sakti-t reprezentálja, és ami alvó állapotában összetekeredve alszik. Ennek a kígyóként összetekeredett Kundalí-nak, vagy nõnemû formájában Kundaliní-nek a felébresztése és egyesítése a Saktá-val vagyis Sivá-val a cél. A Sakti, a hatalom birtokbavétele nélkül vagyis, ha a hatalomnak nem az Alany az átélõje, a birtokosa mint féktelen erõ jelenik meg. Tehát egy fékevesztett erõ, amely bomlaszt és rombol. Magával a Kali-Yugával is összefügg, hiszen egyik ilyen Sakti reprezentáns istennõnek a neve Kalí (fekete, sötét). A destrukciónak és a pusztításnak a princípiumát képviseli és a Sakti itt ezzel függ össze. Itt a Sakti fölötti uralom a cél, vagyis egy pozíció megvalósítása, amely pozíció a Sakta pozíciója, a Hatalom birtokosáé.
Ez alkalom arra, miután a Sakti-t a nõnemmel hoztuk összefüggésbe, hogy egy részben szimbolikus, részben egy mélyebb realitás alapján meglássuk azt, hogy itt nem pusztán egy biológiai megalapozottságú kettõsségrõl van szó, hanem olyan kettõsségrõl, ami ontikusan, létbelileg fennáll, tehát a Lét mélyén gyökerezik, és amely a világ minden szférájában, minden síkján valamilyen módon megnyilvánul. A létbeli teljességben ez úgy jelenik meg mint a Szellem (Purusa) és mint a létesült világ (Prakrti) kettõssége. Biológiailag csak nagyon kevés és nagyon szánalmas érvet lehet felhozni azért, hogy a biológiai, bipoláris szexualitás fennáll, s ennek miért kell fennállnia. Ez valójában nem támasztható alá. Az ezzel kapcsolatos argumentáció nagyon utólagos és hozzáragasztott benyomást kelt. A világban lévõ nemi bipolaritás a Lét, a tudati Lét teljességének felel meg, amely szintén bipolárisan tagozódik és az Egységen belüli dualitást jelenti.
Az Egység helyreállítása, egyszersmind a Megvalósítás teljességének a helyreállítását is jelenti. Minél primordiálisabb tehát egy létforma, annál inkább tükrözi ezt a szexuális bipolaritást, és ez is alátámasztja azt, hogy a nagyon egyszerû élõlények ahol ez már nem található meg sohasem voltak elsõrendûek, hanem mindig egy involúció végsõ produktumai voltak. Ahol tehát a kvalitatív különbségek egyre inkább elmosódnak, eltûnnek, annál inkább egy leépüléssel lehet számolni. A szexuális bipolaritás az embernél azonban rendes körülmények között tökéletesen megvan, és a tantrikus irányzatokban ezt nagyon nagy mértékben figyelembe vették, és mint említettem a megvalósítás körébe vonták. Ennek a részleteirõl felesleges lenne beszélni, azonban azt ki kell jelenteni, hogy a metodika mindenekelõtt a saját nem elõzetes teljes megvalósítása legyen, vagyis a férfi legyen teljesen férfi, és a nõ minél inkább nõ. Ne úgy akarja tehát az egységet létrehozni, hogy ezen az úton a másik nemet közelítse meg. Csak a teljes szeparáció az, ami a bipoláris egységet létrehozhatja.
A tantrikus irányzatok között is meg kell különböztetni kettõt, az egyik a Divya irányzata, amely egy sajátos embertípust feltételez, aminek szintén Divya a neve. A másik út pedig a Vírya princípium jegyében folytatódik. A görög nyelvben ez a szó, hogy „theos”, háromféle jelentésben szerepel: (1.) Az Isten; (2.) Az istenek egyike; (3.) Az isteni minõségû ember. A görögben Hemitheos a félisten, másik neve a Heros. Ez a szó etimológiailag és értelmileg megfelel a szanszkrit Vírának, hiszen az õsgörögben a Heros: Veros volt. A latinban is megtaláljuk a „vir”-t, ami férfit jelent, ami mindig magasabb minõségre utal, mint az ember. A Víra a heroikus ember. A Divya a divinális ember, az Istenember. A Divya útja a Tantrikus Yogá-ban a teljesen egyedül álló ember útja volt. Azé a Yogi-é, aki önmagában megtalálta a másik nemet, azt egy belsõ szellemi szeparáció folyamán önmagától elválasztotta, teljesen elkülönítette és végül azzal, mint Világ-Sakti-val egyesült.
A Víra útja más volt, mert ott a Sakti-t egy élõ, konkrét nõ reprezentálta. A szeparáció ebben az esetben is végbement mindkét részrõl. A nõ általában a Dakíni nevû szellemi létformának a képviselõje volt, olykor a Yoginí nevet viselte, és az, aki a Yogi-val egy úton jár. (Csak mellesleg jegyzem meg, hogy aki ilyen könyveket olvas, vagy találkozott ilyesmivel, gyakori az a félreértés, hogy a Yoginí-t „nõi Yogi-nak” tekintik. Egyedülálló Yoginí nincs. Az mindig egy Yogi-hoz tartozik. Mindig együttest alkotnak.)
Amíg tehát az utak egyikében, a Divya útjában egy egyedülálló realizáció ment végbe noha a rejtett világpolaritásnak az egyesítése itt is végbement , a Víra útjában pedig ennek konkrét, látható reprezentánsa volt, vagyis két személy jelentette a polaritás hordozását. A Divya útja egyre inkább járhatatlanná vált. Meg kell jegyezni, hogy a Víra útja sem könnyen járható, tehát rendkívüli, elõzetes belsõ átalakulásokat, belsõ szellemi-lelki átalakulásokat igényel az, hogy valaki ehhez egyáltalán eljuthasson, sõt, hogy a Pra-yoga elõkészítéséhez eljuthasson. Ezt úgy kell felfogni, mint egy starpontot, amely változatlan, de amihez képest az ember egyre hátrébb tolódik.
Végsõ soron minden ember képes a metafizikai önmegvalósításra végsõ soron. Ebbõl konkrét konzekvenciákat nem lehet levonni. Ez azt jelenti, hogy az emberi létforma eleve hordoz lehetõségeket, tehát bizonyos feltételek már egyszerûen az emberi létformával adódnak. Sõt, bizonyos feltételek még az emberalatti létformában is adódnak, de hogy minden elõzetes feltétel meglegyen, ahhoz az emberi létformán belül különlegesen kivételes kvalitások birtoklására vagy megszerzésére van szükség.
Nagyon sajnálatos, hogy a jelenkorban bizonyos keletiek indiaiak, sõt újabban tibetiek is járnak a világban és propagálnak különbözõ utakat. Általában annak a ténynek, hogy keletiek, s tudnak valamit, különös szuggesztív hatása van teljesen értelmetlen hatása. Azon az alapon tehát, hogy valaki ki tudja mutatni magáról, fel tudja mutatni, hogy amit tud, azt honnan tudja az csak látszólag igazol valamit, és valójában semmit sem igazol... Teljesen mindegy, ha valaki tud valamit, hogy azt a villamoson hallotta, vagy pedig egy keleti mestertõl tanulta. Az értelmileg semmit nem jelent. A ma világban járó úgynevezett „yogik” kivétel nélkül közönséges szélhámosok. Megállapítják, hogy konjunkturális szempontból mi az, amit elõnyösen szét tudnak hinteni és azt elõnyösen széthintik. Ezekrõl India zárt, exluzív köreiben a legrosszabb vélemény alakult ki. Azt, hogy egy tévutat képvisel valaki ezen a téren, onnan lehet megállapítani csalhatatlan pontossággal, hogy azt állítja, mindenki számára, minden további nélkül járható az az út, amit képvisel: ebben az esetben nyilvánvalóan tévút. Ez alól kivétel nem lehet! Ez éppen az emberi minõségnek a megtagadása, vagyis pontosan annak a megtagadása, ami itt nem olyan mértékben lép elõtérbe, mint általában a profán életben, hanem annak sokszoros hatványaként lép elõtérbe. Éppen a kevésbé látványos különbségek azok, amiknek a jelentõsége hallatlanul felfokozódik.
Minden szellemi szemlélet, a világ minden vonatkozásában hierarchikus. A szellemi önmegvalósításnak is egy belsõ hierarchiája van, amely a közönséges emberi állapotokról az Abszolútum megvalósításáig hierarchikus képet ad. Minden meditatív útnak bensõ hierarchiája van. Ilyen módon hierarchikus princípiumok szerint különböznek az emberek egymástól. A Yoga szemlélete tehát nem ismer el semmiféle „emberi egyenlõséget” Egységet ismer el. Egységet, amely azonban a centrális, középponti, abszolút állapoton túli állapot megvalósításával áll helyre. Egység van egyenlõség nincs.
Néhány szót szeretnék szólni illusztratív szempontból azokról a feltételekrõl, amely feltételek az elõkészítés elõkészítésének a fázisában is fontosak, és a Pra-yoga szintjén is elengedhetetlenül fontosak. Ezeket, a tantrikus szimbolika alapján, a „bilincsek széttörésének” kell nevezni. Az egyik ilyen bilincs egy kettõsségre irányul, e kettõsség neve szanszkritül: Adaya és Daya. A Daya szó szerint „megtörtszívûséget” jelent, tulajdonképpen könyörületet, irgalmat fejez ki. Az Adaya ennek az ellenkezõjét jelenti. A tantrikus irányzatokban meg kell haladni minden emocionitást. Emóció, a mai pszichológiai szóhasználattal az érzésnek egy degenerált állapotát jelenti kommóciót, amely egy bensõ szétszóródottságot jelent. Az emocionalitás meghaladása pedig azt jelenti, hogy elõször a negatív emóciókat kell felszámolni, azután a pozitív emóciókat. Ezen az úton tehát minden emocionalitás már a kezdeti stádiumban egy felszámolás során meghaladottá válik. A meghaladottság a legfontosabb kifejezés, mert a feladat nem egyszerûen a kiiktatás, hanem a negatív és pozitív emóciók szintjének a felülemelkedés értelmében vett radikális felszámolása. Ezen belül is a kitüntetett a félelem megsemmisítése. A félelem tantrikus szempontból az egyik legsúlyosabb akadály. A félelem megszüntetését a Lét minden síkjára ki kell terjeszteni. Félelem elvektõl, félelem gondolatoktól, félelem érzésektõl, félelem állatoktól, emberektõl, természeti erõktõl, magasabb hatalmaktól... Bármilyen formája a félelemnek, rendkívül hátráltató. Már az elõkészítõ utak során meg kell szüntetni a félelem minden formáját. És ezt az utat végig kell járni nemcsak annak, akinek spirituális céljai vannak, de annak is, aki csak az életét akarja valamilyen szinten koordinálni.
Különös módon, még az életet meghatározó szabályok meghaladása is szükségessé válik. A valóban spirituális szellemi szemlélet még inkább a Yoga és a Tantrikus Yoga a moralitást egészen más szempontból értékeli, mint például a vallásoknál szokásos. A moralitásban egy bensõ intuíciónak kell mûködnie és intuitív döntéseknek, amelyekkel kapcsolatban tájékozódást, tájékoztatást bizonyos, egészen leredukált elvek jelenthetnek. Például a tantrikus moralitás szempontjából mindaz helyes, mindazt meg lehet és meg kell tenni, ami a metafizikai önmegvalósítást elõsegíti, és mindaz helytelen, mindazt kerülni kell, ami ezt akadályozza. Ezen kívül más morális szabály nincs. Az összes szabály csak a figyelem felhívásának a szerepét szolgálja. Meg kell jegyezni, hogy ez a tétel a nem önmegvalósítási úton járó emberre ebben a formájában nem érvényes. Épp ellenkezõleg: az ilyen ember számára a szabályok parancsolatok, amelyeket meg kell tartania, amelyeket követnie kell, sõt, legvégsõ soron, akár rá kell kényszeríteni, hogy tartsa be.
Annak az embernek a számára, akiben egy bensõ fény él, akiben a felelõsség a Lét egészével egybeesõ elveken nyugszik, nincs szüksége más irányelvre az elmondottakon kívül. Vagy az Abszoluciót szolgálja valami, és akkor meg kell tenni, vagy akadályozza és akkor el kell kerülni. Ami e téren közömbösnek látszik, azt még mélyebb konszideráció tárgyává kell tenni, hogy a döntés intuitív, szabad és akaratlagos legyen. A tantrikus szemlélet a halhatatlanság és a szabadság szemlélete, mert egy olyan útnak az elvi alapját jelenti, amely a halhatatlanságra és a szabadságra irányul.
Halandósággal és halhatatlansággal kapcsolatban, a különbözõ világnézetek által interpretált lehetõségek a következõk:
bizonyos szemlélet a halhatatlanságot explicit módon tagadja (materializmus);
bizonyos szemléletek a halhatatlanságot feltétlennek tekintik (ilyenek az általános vallásos szemléletek), ezeken belül különbözõ változatok találhatók;
bizonyos irányzatok (okkultizmus) a reinkarnáció (újjászületés) törvényébe vetik a hitet.
(Itt meg kell jegyezni, hogy a keleti szemléleteket összefüggésbe hozzák a reinkarnációval. Ez azonban egy egészen fundamentális tévedés. A magas szintû keleti vallások és tanítások soha nem tanítottak szükségszerû reinkarnációt, csupán bizonyos tendenciáknak emberi törekvéseknek , amelyeket a halál elvág, azoknak egy regeneratív visszatérését az emberi létformába. Tehát tendenciák regenerációja. A szándékoknak, a vágyaknak, a mozgatóerõknek a regenerációja, amely erõk visszatérhetnek, és amely vonatkozásban bizonyos örökletességrõl is beszélhetünk, amelyek a materiális örökletességet megelõzik.)
Valójában a halál a Yoga, a tantrizmus szemlélete szerint teljesen alternatív. És a halál éppen úgy túlélhetõ tudatos túlélés révén , mint ahogy a halál ki is olthatja a perszonalitásba süllyedt és a testi feltételekhez kötõdõ tudatot. Az emberek nagy része számára tehát, akik belsõ átalakítást nem hajtanak végre saját tudati terrénumukban, a halál olyan, mint a fátumnak való maradéktalan, a félelem önkívületével együtt járó teljes kiszolgáltatottság. Ezért nevezi például éppen a Tantra a közönséges embert pasu-nak, a pasu pedig azt jelenti, hogy „áldozati állat”. Emberre vonatkoztatva, azt, hogy az áldozati állattal analóg ember. Abban hasonlít, hogy individuálisan nem rendelkezik a halál tudatos túlélésére felhasználható erõkkel. Ez nem morális, nem jutalmi kérdés, hanem szellemi erõk kérdése, hogy valaki a halált túl tudja-e élni. Ily módon a halál túlélésével kapcsolatban háromféle lehetõség létezik
A halál tudatos túlélése, amelyet egy késõbbi „idõben” (itt az idõbeliséget másképp kell felfogni) mégis a tudat kialvása követ.
A relatív halhatatlanság: nincs kezdete és nincs vége az állapotnak az idõben (in tempore). Ezt a fajta örökkévalóságot aióni halhatatlanságnak nevezzük.
Az abszolút halhatatlanság: az Örökkévalóság, az idõtlen Örökkévalóság. Ez abszolút halhatatlanságot jelent, mert nincs a létesültek körében, hanem a Lét Centrumává, a Lét Urává válok. Ez a centrális és abszolút állapot az abszolút halhatatlanság és az abszolút szabadság állapota. (Az „állapot” szó is hasonlatszerû.)
A halál utáni lehetõségek az ember szellemi-lelki (és bizonyos értelemben, indirekt módon testi) kondícióin múlnak elsõsorban a szellemi erõktõl függenek. Vagyis ezt meghatározza az általános életvezetés, a halált közvetlenül megelõzõ idõszak szellemi ébersége és fõként a halál pillanatának „minõsége”.
Érdekes, hogy a katholicizmusban is, a régi imákban (amelyek egyre inkább eltûnnek) még szerepel az éber halálnak a kérdése. Ez arra mutat, valamikor, arra, hogy ennek jelentõsége van, legalábbis figyelmet fordítottak.
Mintegy természeténél fogva az ember nem rendelkezik a halál túlélésének képességével, csak akkor, ha meg tudja valósítani azt, hogy a Tudat erõit testi funkciók nélkül, testi feltételek nélkül is fenntartsa. Nagyon jól tudjuk, hogy a test, a központi idegrendszer az agy, az agykéreg nem végez tudati funkciókat. Ezt mindenki beláthatja, amennyiben a kérdésre valóban ráirányítja a figyelmét, de az is kétségtelen, hogy az agyi funkciók áttételes módon a tudatfolyamatoknak a hordozói. Ez tulajdonképpen egy természetes folyamat. Ami már sokkal kevésbé természetes és ez az alászállott ágon belüli extra-alászállottsággal függ össze az, hogy a tudatfunkciók olyan mértékben mintegy beleomlottak az agyi funkciókba, mintha összenõttek volna. Mintha egy lovasnak a ló nem egyszerûen a hordozója lenne, hanem a lóval összenõne. Az elõkészítõ utak gyakorlatai egyebek között arra irányulnak, hogy a tudatfunkcióknak ezt a kényszerítõ összefüggését megszüntessék. Az agyi funkciók a hordozó szerepét töltsék be, de nem egy összenõttség értelmében. A halál túlélését, a relatív, vagy abszolút halhatatlanságot az ember Alanyiságának, tehát személyiségén túli belsõ elvének kell megvalósítania, és ez az élet egyik alapvetõ feladata. Ugyanis azt, hogy ez nem fontos, komolyan nem állíthatja senki, mármint, hogy a halhatatlanság nem fontos. Aki ezt állítja, az nem érti a problémát, nem látja meg az alternatívát. Aki megérti, mirõl van szó, annak számára ez nem érdektelen. Aki megérti, mirõl van szó, annak számára, hogy megközelítsen egy realizációs utat, az fontos. Lényegesebb, mint bármi.
Itt meghatározó lehet az a két elv, amit úgy lehet megfogalmazni, hogy mi áll az élet középpontjában, az „inkább élni” elve, vagy pedig a „több, mint élet” elve. Ha az ember önmagában felismer olyat, ami az élet és a halál kettõsségébõl kivezeti, az a „több, mint élet” elvének felel meg. A döntõ, hogy minek ítéli meg egy ember magát. Pusztán testi lénynek? Akkor a test sorsa nemhogy befolyásolja, hanem teljes mértékben meghatározza, vagyis a test leépülése õt, mint személyt is megszünteti. Vagy pedig felismer magában intuitíve „valaki” olyat, aki nincs alávetve sem az életnek, sem a halálnak ez nem azt jelenti, hogy önmagában ezt az állapotot stabilizálta, és ezzel a halhatatlanságot megszerezte, hanem azt jelenti, hogy esetleg elindulhat egy olyan úton, amely végül ezt lehetõvé teszi.
A Yogá-ról, a Tantrikus Yogá-ról éveken keresztül lehet beszélni, hiszen ennek pusztán a teoretikus része óriási elõtanulmányokat igényel. Folytonosan fenntartott síkokat igényel, amely különbözõ nyelvi és egyéb ismeretekkel is összefügg. Azonban azt hiszem, hogy bizonyos szempontokat rövid idõ alatt is fel lehet villantani olyanok elõtt, akik csak nagyon keveset hallottak errõl. Ma az önátalakítás kérdése psychológiai és egzisztenciális dimenziókban általában felvetõdik. Ennek az iránya, az itt adekvátan érvényesült szükséges elveknek a tisztázása azonban általában nem merül fel. A tantrizmust és a Yogá-t nem lehet megérteni semmiféle olyan szempontból, amely szempont nem magában ebben a körben a megvalósítás elvének és gyakorlatának körében vetõdik fel; tehát sem psychológiai interpretációja nem lehetséges (amely valóban irányadó lehet), sem társadalmi, vagy történeti szempontból nem vezethetõk le olyan elvek, amelyek biztos eligazítást nyújtanának. A szellemi szférában a psychológia inautentikussá válik. Ez a szellemit megpróbálja a psyché szintjére csökkentve értelmezni, vagyis arra a szintre, ahol a Szellem Alanyiságát figyelmen kívül hagyja. A psychológiai megközelítés a szubjektumban csak annyit lát, hogy a világot, amely szerinte adott, a psychikum a saját projekcióinak megfelelõen módosítja. Az a szellemi szemlélet, amely a Yogá-val függ össze, nem a világ mintegy perszonálisan szubjektív módosítását kapcsolja össze az Alany hatalmi lehetõségeivel, hanem az egész világ létét. Ismét ki kell mondani, hogy semmiféle Lét nincs, a felfogó Tudat Létén kívül. Az objektivitás is tudati Lét. Van objektiv világ, de nem a Tudattól függetlenül. Az objektivitásból mint ténybõl nem is következik semmi.
Ha valaki a Yogá-ban azt látja meg, amire a Yoga irányul, akkor azt is meglátja, hogy ez a szemlélet korolláriumként hozzátartozik a Yoga-felfogáshoz. Ha valaki azt Yogá-nak nevezi, hogy jobb legyen a közérzete néhány testgyakorlattal, akkor ahhoz nem szükséges, de annak semmi köze a Yogá-hoz, csak névlegesen függ össze vele. Az, hogy ez az összefüggés általában a „közvéleményben” mintegy megalapozottságot kapott, az inkább az egész kérdéskörnek a felfogását, megértését akadályozza, semhogy irányadó lehetne.
A személyes (perszonális) ember hatalmi körébe nem tartozik bele a világ. Nem uralkodik a világ felett, a világ úgy tûnik fel számára, hogy tõle függetlenül is fennáll. Ez azonban a perszonális lefokozottságból származik, azokból a kifordult szemléletekbõl, amelyek egy alászállt állapotnak a sajátosságai. Ezt a kifordultságot a Yoga-terminológia szanszkritul Viparyayá-nak nevezi. Ennek az egyik legeklatánsabb példája az, hogy az ember azt tartja valóságosnak, amivel szemben tehetetlen, és ha valamivel még tehetetlenebb, azt még valóságosabbnak tartja. Gondoljuk el, hogy a közönséges ember számára a tapintás a legfõbb igazoló. Ha látom elhiszem, ha megfogom elhiszem... Az eredetibb az lenne, ha azt tartja valóságosnak, ami leginkább a hatalmában van. Ezen bensõ, funkcionális és tartalmi kifordultságok tömege azt eredményezi, hogy az észleleti világról úgy vélekedik miután azzal szemben tehetetlen , hogy az nagyon reális, annyira reális, hogy tõle függetlenül is van. Abban az értelemben nem függ az észleleti realitás fennállása a közönséges vagy perszonális tudattól, hogy a perszonális tudat sem teremtõnek, sem fenntartónak önmagát nem tartja magát ennek vonatkozásában. Ez valóban így van tapasztalhatja közönséges tudatállapotában, hogy az észleleti világot nem éli át úgy, mint saját teremtményét. Ez azonban azt jelenti, hogy önmagának a teremtõi aktivitását mintegy elveszítette. Ha más hatalom által érez valamit lenni vagy létesülni, az azt jelenti, hogy saját erõit nem birtokolja. Ettõl függetlenül a közönséges észleleti világ is az észlelés révén van, csak a teremtõi aktivitás tudata elhomályosultságban van. Ez nem cáfolata a szolipszizmusnak, hanem egy jelzés, hogy a valóban teljesen kimerítõ szolipszisztikus helyzetet meg kell valósítani. Vagyis önmagamat teljesen a Teremtõ pozíciójába kell redukálnom. Teljesen a fenntartó, teljesen a regeneráló és átalakító hatalom pozíciójába. Abba, ami a Valóságos helyzetnek felel meg. Nem az erõk elveszítésével kapcsolatos helyzetbe.
Az, hogy perszonális szintjén az ember nem éli át magát Teremtõnek és a világot ilyen módon „függetlennek” tartja majdnem természetes. De ez összefügg azzal, hogy a saját tudatával kapcsolatban nem szerezte meg a szükséges intuíciókat. Ezekhez az intuíciókhoz el lehet jutni egyébként minden különösebb elõtanulmány nélkül is. Akkor, ha valaki élesen figyeli saját tapasztalási módját. A tapasztalás létrejöttét és a tapasztalati világot. Ha ezzel kapcsolatos minden elfogulatlan, minden különösebb világnézeti megszorítás nélkül és élesen figyeli, akkor felébredhet benne az az intuíció, amely a világ és önmaga létének a helyes relációját feltárja. Ez a helyes reláció a Yogá-val és a Tantrikus Yogával szorosan összefügg, és ahhoz, hogy valaki önmagában átalakításokat, tudati, létbeli átalakításokat hajtson végre, ez a szemlélet elõfeltétel.